aldbbanner01

Belépés

Adventi gyertyagyújtás a főtéren

Meglepően sokan vettek részt advent első vasárnapján a Zanepavilonnál elhelyezett óriási adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásánál. Ezen az alkalmon a reformátusok tettek bizonyságot. 

„Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Márk 1, 1-3.

A várakozás tölti ki életünk nagy részét, csak piros lámpánál átlagosan fél évet töltünk el életünk során, de várjuk, hogy társat találjunk, várjuk, hogy gyermekeink megszülessenek, várjuk, hogy végre felnőjenek, majd várjuk, hogy végre meglátogassanak. A várokozás ideje sohasem könnyű. Ami nehézzé teszi a várakozást, ha nincs vagy csak nagyon lassú javulást, változást tapasztalunk a világ és a magunk életében. Egy ismerős írja a facebookon: Csípőprotézis műtét után vagyok, most jutottam oda, hogy a javulás már nem napról-napra történik, hanem egy kis javulás is csak hetek múltán mérhető. Jelszavam a kitartás, türelem, tűrés, a fájdalom tűrése. Minden ember, aki reménységgel és hittel él tudja, hogy történik gyógyulás, reménysége van a változásban, de próbára van téve türelme. A reménység, ha igazi, túlmutat rajtunk. Kis életünk éppen abban nyeri el értelmét, ha azt valami nagyobbhoz kötjük. De éppen ezért nehéz is tud lenni a reménységben élés. Ott a kísértés, hogy ellankadjunk, hogy feladva azt rövidre zárjuk sorsunk. Néha már-már maga alá gyűr a keserű tapasztalás: nem mozdul semmi.

Az advent az az időszak, amikor ideje megújítani a reménységünket, ideje felegyenesedni, ideje várakozással teli beleszagolni a levegőbe, ideje emlékeztetni magunkat valami nagyszerű dolog van készülőben, és ideje megkérdezni mit tehetek én most? Amikor advent első vasárnapján meggyújtjuk az első lángot, az olyan, mint amikor a marathoni futó eljut a fájdalomküszöbig, majd azon túllendülve már nem elzsibbadt tagjaira figyel, hanem csak a cél lebeg a szeme előtt és eggyé lesz vele. Új lelkesedés költözik bele, és egy megmagyarázhatatlan erő szállja meg. Legalábbis így mesélik… Adventben a fájdalmon túli, örömteli várakozás ideje jön el. A passzív várakozás után, az aktív várakozás ideje. Az advent hősei megtelnek erővel, örömmel, tenni vágyással. Gondoljunk Máriára, aki egy lendülettel teszi meg az utat Galilából a déli Júdába, hogy meglátogassa Erzsébetet.

Mindehhez azonban figyelni kell. Figyelni kell az igazi advent igazi fényére, hallgatni az advent igazi hangjára. Figyelni az igazi fényre, hogy azt tükrözzük, és az igaz szóra, hogy azt visszhangozzuk. A niceai hitvallás azt mondja Jézus Krisztus világosság a világosságból. Ő az, aki arra emlékeztet minket, honnan jön az igazi fény. Hogy a világ, azért világ, hogy világítson, de a fénye nem magától van. Az ember pedig nem lehet önálló forrása a világ rendjének és értelmének. Olyanoknak kell lennünk, mint megdöntött tükröknek, akik Isten fényét tükrözik tovább. Sokszor abba a hibába esünk, elhisszük, a világ önmagában is világ, világosság. Az ember pedig tükre saját világának, mindennek a vége pedig feketepénteki elsötétedés, és nem adventi megvilágosodás. Ha a világban valódi világosság lenne, akkor nem kellene még várnunk az első boldog emberre, aki fekete pénteken kilép az áruházból, de az személy még lehet meg sem született. Az viszont igen, aki igazi megelégedést hozott. Akinek a jászlától boldogan tért haza, pásztor és bölcs. Aki az irgalom, az igazságosság, a szeretet fényét hozta el. Figyelést igényel tehát az igazi fény megtalálása.
Figyelést igényel az advent ígéretének meghallása is. Keresztelő János küldetése ez volt, segíteni meghallani azt, ami fontos. A sok hang között ő volt a kiáltó szó a pusztában: „készítsétek az Úr útját”. Az ígéret szava az igaz szó a sötétben: „jő a hős az Úr!”.
A felolvasott igénk onnan is ismerős lehet, hogy egy közmondásként él a nyelvünkben: „Pusztába kiáltott szó.” Bizonyára ebből az igéből veszi eredetét. A pusztába kiáltott szó jelentése a magyar nyelvben: visszhang nélküli figyelmeztetés, visszhang nélküli bátorítás, visszhang nélküli megszólítás, ami hatás nélkül elszáll a levegőben. Bizony fájdalmas visszhangtalanság vesz minket körül. Árulkodó ez a szóhasználat, ez a mi bajunk. De legyen a mi tanárunk is Keresztelő János, aki figyelésre tanít. A mi dolgunk, hogy Áment mondjuk, arra, amit Isten tett, Isten tesz és készül tenni. Hogy visszhang hullámokat keltsünk: amikor megéljük jobb adni, mint kapni. Mert továbbadunk abból, amit mi is úgy kaptunk. Hogy az a világ, amely Isten szavára állt elő, dicsérje őt. Ezért ideje énekelni, ideje imádkozni, ideje figyelni és boldog ÁMENT MONDANI. Most, amikor körül álljuk ezt a kis fényt, koncentráljuk figyelmünket egy pontba, és emeljük fel szívünket és fejünket hittel és várakozással teli!