aldbbanner01

Belépés

Imádság az alkotás nyelvén

  • Témakör: Közösségek
A nyári gyülekezeti táborunk után egy új közösségi alkalommal gazdagodtunk. Elindult egy alkotóműhely! Itt rátaláltunk az ima egy más fajta nyelvére! Egy új csatornára, melyen keresztül másképpen is kifejezhetjük magunkat. Azokat az érzéseket, gondolatokat is, amelyeket szavakkal nehezen vagy egyáltalán nem vagyunk képesek elmondani. Közben nem kell tartanunk attól sem, hogy valakit megterhelünk, megbántunk. S átéljük, hogy ez milyen jó nekünk!

Festékekkel, pasztákkal, ásványokkal, pasztellekkel, ecsettel, késsel, szivaccsal, agyaggal alkotunk. Kifejezzük érzéseinket egy-egy alkotásban. Csendben, zene mellett fedezzük fel a bennünk élő gazdag világot. A közösség megtartó erejében ugyan, de az egyén intimitását megőrizve engedjük át magunkat a bennünk munkálkodó Szentlélek vezetésének. Vele kerülünk kapcsolatba. Vagyis imádkozunk. Szabadon, megfelelési kényszer nélkül. Nem húz vissza a kontroll, nincsenek elvárások. Belefeledkezve mint a gyerekek, hagyjuk, hogy a bennünk zakatoló vagy addig talán szunnyadó érzések, hangulatok megjelenjenek valamilyen módon a papíron, vásznon. S a lelkünk mélyebb bugyraiból is előkerülve - a szavak szűkösségét is túllépve - megelevenedjenek. Eközben észrevétlenül tisztulunk, könnyebbedünk, gyógyulunk. Vagyis imádkozunk. A színek, érzések, mozdulatok összességéből valami új születik. Miközben én is aktívan részt veszek ebben a munkában, a Lélek rendezi a kuszaságot, oldja a feszültséget. Bár sokszor nem értjük mi is történik bennünk ilyenkor, de éppen így válunk megajándékozottá. Az Ő titkában részesülünk. Egyszerűen és természetes módon.
Számomra az is új felfedezés volt, hogy bárki csinálhatja, művelheti ezt a tevékenységet. Még én is! Mert nem kell hozzá ügyesség, tehetség, netán művészi érzék. (Bár sokszor csak közben derül ki, milyen kibontatlan képességek szunnyadnak bennem.) Mert a lényege nem az eredmény, teljesítmény, amely annyira beépült a gondolkodásmódunkba, hogy észre sem vesszük, s így megkötöző is lehet. Hanem maga a tevékenység, a sajátos lelki munka. A kapcsolódás magammal, Istennel és így a másik emberrel is. S ami a festés során a vászonra kerül, az jó, akármilyen is. Mert belőlem jön, hozzám tartozik. Az lesz nyilvánvaló aki vagyok s amim van. Ilyen formán gyakorolhatom az önelfogadást és a másik tiszteletét is.
Hogyan találtunk rá erre az útra?
Amikor Márkus Ágival a nyári családos táborra készültünk, határozott igény fogalmazódott meg bennünk. Szerettük volna, ha a csoportos beszélgetések mellett más fajta, alternatív lehetőséget is tudtunk volna kínálni a táborozóknak. Saját elképzelésünket csak megerősítették a közben hozzánk eljutó hasonló igények. Így a tábori csoportos beszélgetésekkel párhuzamosan elindítottunk egy alkotóműhelyt is.
Meglepően sokan vették igénybe ezt a lehetőséget. Egyre többen voltunk. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, köztük azt is, hogy jó lenne, ha itthon is tudnánk folytatni a műhely munkáját.
Szeptemberben el is kezdődött itthon is az alkotás. Egyelőre azokkal a résztvevőkkel, akik a táborban is ott voltak és belekóstoltak ebbe az imaformába.
Hogy néz ki egy ilyen alkalom?
Hetenként jövünk össze, másfél, két órát töltünk együtt. Családias hangulatban, egy nagy asztal köré ülve, forró tea mellet kezdjük az alkalmat. Néhány percben ráhangolódunk egy témára, verssel, igével vagy csak segítő kérdésekkel. Aztán csendben vagyunk. Elengedjük gondolatainkat, testünk-lelkünk feszülő izmait. Vagy éppen csak megengedjük, hogy legyenek. Érzékeljük, ami van, s hagyjuk, hogy legyen. Már ez alatt a pár perc alatt is tapasztalunk némi oldódást. A mozgalmas, sőt pörgő hétköznapjainktól való távolodást. Levegőhöz jutunk. Aztán bekapcsoljuk a témához kapcsolódó zenét és mindenki nekilát a festésnek, alkotásnak. Csak a zene szól, s azok a belső impulzusok, melyek néha magunkat is meglepnek. Egy órán keresztül aktív részesei vagyunk egy különös lelki munkának. A végén csendben, minősítés nélkül megtekintjük egymás alkotásait. Majd néhány mondatban megosztjuk - aki akarja - a festés közben átélt érzéseinket, tapasztalatainkat.
Utólag végiggondolva rácsodálkozom erre a történésre. Mert újra megláthatom ebben is Isten titokzatos jelenlétét, gyengéd biztatását, bölcs szervezését. S hogy ezt az őszinte vágyat Ő formálta és táplálta bennünk. De nemcsak elültette a szívünkbe, hanem sokféle módon támogatta is ezt a folyamatot. Néhány példa:
Pár évvel ezelőtt találkozhattam egy olyan emberrel, aki mind sokoldalú szakértelmével, mind lelki gazdagságával, elfogadó gondolkodás módjával, biztatásával felszabadított, megerősített ezen az úton.
Tavaly nyáron meglepetésszerűen kaptunk „csak úgy ajándékba” egy nagy mennyiségű és értékű festék csomagot, pasztákat egy kunszentmiklósi presbitertől.
Kalmár László igényes asztalos munkájával készített számunkra festő kereteket.
Helyiséget is kaptunk a rádió épületében.
Továbbá a gimnázium is segített anyagilag, hogy egy kezdő felszerelést tudjunk vásárolni.
Mi kellet még, hogy életre keljen ez a műhely?
Egymást követő, előre nem látható kis lépések. Amik nem csak rajtam múlnak, de én is kellek hozzá. Valós igények, amihez mások is tudnak csatlakozni. Sokféleségünk és sokszínűségünk felvállalása, amely a sokféle kifejezési mód és sokszínű imaforma igényét és lehetőségét is magában rejti.
Szívből kívánom, hogy egyre többen találják meg azokat a kifejezési formákat, kapcsolódási módokat, imaformákat, amelyek személyiségéhez, jelenlegi élethelyzetéhez közel állnak, és amelyre leginkább szüksége van. Végtelen a kínálat Isten gazdag világában. Legyen az akár a művészetek sokszínű palettája, a zene, a mozgás, a természet, a szemlélődés, a csend vagy bármilyen alkotási forma, amibe belefeledkezhetünk és tapasztaljuk pozitív hatását.
Igen hálás vagyok Istennek, hogy ezen az úton is segít nekem és másoknak is abban, hogy ilyen formán is megtapasztaljuk, felfedezzük a bennünk élő Mennyek Országát. A minden értelmet meghaladó Végtelen Jóságot! Erősíti bennem a tiszteletet, elfogadást önmagam és a másik ember iránt. Felszabadít arra, hogy észrevegyem és örülni tudjak az élet, az életem gazdagságának, szépségének, végtelen lehetőségének. Egyre inkább megajándékozottnak és értékesnek érezhetem magamat.